A Hajdú-palota burzsuj mocska
„Láttad a Hajdú Péter házát a tévébe’?” – fordult egyik kofa a másikhoz a piacon. „Hova gondolsz, a…
Ártatlan adós a tévében
„Elegem van, betelefonálok a tévébe!” – prüszkölte Teri, miután a vadul csörgő készülék kijelzőjén megpillantotta a szemétláda főbérlő nevét. A mocskos burzsuj az istennek sem akarja megérteni, hogy ételre is alig jut, nem még a fél év alatt felhalmozódott hátralékra.
Zsolti mocskosnak született
Zsolti elmélyülten fixírozta barna lábfejét, miközben a járdán baktatott. Nem nézett se jobbra, se balra; a fürkésző tekintetek így is elkísérték mindenhova. Hallotta, hogy a közelítő tűsarkak léptei egyre gyorsulnak, majd az utca másik oldalán folytatódnak. „Tőlem aztán nem kell félned…” – gondolta sokadjára, de megszokta már, hogy senkit sem érdekel a „sötét” lelki világa.
Kopasz Karesz okostelefonja
„Vettem egy ilyen okostelefont, azt’ buta, mint a seggem, érted? Adtam érte egy csomó pénzt, erre mit csinál? Csak angolul ír ki dolgokat. Ideges leszek rá, elkezdem össze-vissza nyomogatni, azt’ még több mindent ír ki…” – panaszkodik a medence szélébe kapaszkodva Karesz, a tetovált kopasz.
A mocsárban nem mindig fizetnek
A média távolról pálmafás lagúna, közelről viszont rothadó mocsár, amiben jó néhány varangy úszkál. Hiába a benne eltöltött évek és a tűrhető állatismeret, bármikor adódhatnak kellemetlen helyzetek. Ilyen például, ha az elvégzett munkáért nem fizetnek.
A közteres revansot vesz
Gellért szorosan a fal mellé húzódott, majd kíváncsiságának engedelmeskedve kikukucskált a sarkon. Minden porcikájával arra várt, hogy egy palimadár leparkoljon a frissen kihelyezett, ám a lombok takarásában észrevétlenül megbúvó tábla alá.
Arcpirító tranzakció a postással
„Anyjuk, ne cseverésszé’ mán annyit a Bözsivel, hát nagy lesz a számla!” – utasítja rendre Zsiga bácsi a helyi információs központként működő nejét. „Ugyan, nincsen még az a telefonadó! Meg amúgy is visszakapjuk az árát, aszonták a tévébe’!” – replikázik az asszony, majd szitkozódik egy sort, mert a második mondatot maga sem hiszi el.
A szépségipar szemtelen szolgája
„Elfogadsz tőlem egy termékmintát?” – szólít le egy búbánatos, ám igen eltökélt nő a bevásárlóközpontban. Udvariasan próbálom lerázni, de nem veszi a lapot, sőt: megfogja a karom, és odavonszol a kis pultjához. „Könyörgök, hallgass végig! Nincs elég rendelésem…” – suttogja esdeklően.
Alkotmányos munka háromszáz forintért
Darabonként ennyi pénzért körmölték Kövér László üdvözletét az alaptörvény fapados kiadásába a bérmunkások, de hamar föladták. Így a megrendelők többsége kénytelen beérni nyomtatott köszöntővel. Pedig hol találni manapság ilyen jól fizető állást?
Ízlésficam díszcsomagolásban
„Valami olcsót szeretnék…” – suttogta pironkodva a madárcsontú eladólánynak, mire az fáradtan egy szív alakú párna felé bökött. A címke szerint foszforeszkáló, de világosban is ugyanolyan nyálas felirat kiégette Tibi retináját. A pokolba kívánta az egész valentinnapozást. Rettegett, hogy az esti randin megint egy mesefigurás alsógatya vár rá.
