Az elgázolt ikrek szülei a hülyék?
„A babák szüleit hibáztatja a gázoló” – ordítja a vérlázítónak szánt szalagcím, leplezetlenül követelve, hogy gyűlöljük együtt azt a 63 éves nőt, aki elsodort autójával Érden egy ikercsecsemőket szállító babakocsit. Én inkább sajnálom szegényt.

Báj-báj, háj!
„A hájasok mániája, hogy mindig melegük van” – magyarázza az egyik, majd ideges mozdulattal bezárja az ablakot, amit fél perce nyitottam ki. Folyik rólam a víz, a sértést már föl sem veszem. A szóról egyébként is a sertés jut eszembe. „Röff-röff, koca!” – tódítja a másik, és gusztustalan torokhanggal tetézi.

Móricka két apukája
Szlovéniában arról népszavaztak vasárnap, hogy megadják-e az örökbefogadás lehetőségét a meleg pároknak. Bár az előrejelzések borítékolták a liberális győzelmet, mégis elutasító társadalmi válasz született. De a voksolók negyvenöt százaléka támogatta az ötletet. Magyarországon vajon milyen eredményt hozna ugyanez?

Oszd meg a nyomort a Facebookon!
Összevert gyerekek és megkínzott állatok képei üdvözölnek minden belépéskor. Az egyiknek petárdát dugtak az orrába, a másikat elütötték, a harmadikat jól helybenhagyták, némelyikkel pedig mindez sorban megtörtént. Ti pedig a brutalitás elleni harc önjelölt védőangyalaiként tucatjával teszitek közzé a véres bűntettek bizonyítékait.

Dolgozz ingyen, hogy jobb legyen!
A munkanélküliség csökkentésében is segíthet az önként végzett, ingyenes meló – legalábbis a Nemzeti Erőforrás Minisztérium így gondolja. A cél, hogy minimum a lakosság harmada kivegye a részét a társadalmi felelősségvállalásból. Tehát ha elmész az idősotthonba, és Joli nénit megtologatod oda-vissza, akkor Magyarország jobb hely lesz.
