Saturday, August 2, 2014

Ha anyát szeretni fáj

Ha anyát szeretni fáj

love-you-mom-rose-tempty-featured

Nehéz olyan embert szeretni, akinek néha bekattan, hogy a kis piros kockát nagy kék gömbnek kéne látni. Aki az egyik pillanatban még mosolyogva tárja eléd a legbensőbb titkait, a következőben pedig eltorzult arccal és reszelős hangon ordítja, hogy takarodj innét. Aki újra és újra a lelkedbe tapos, neked pedig fogalmad sincs, miért.

Follow @temptercat

Nehéz ilyen embert szeretni, mert nem csak te…

View On WordPress

Friday, July 18, 2014

Nessie hazatér

nissan-micra-2014-nessie-tempty-featured

„Na, Sándor úr, akkor üljön be, mutatom a vezérlőket” – intett az autókereskedő a vadonatúj kocsi felé, a sofőrülésre. A napfény éppen abban a pillanatban csillant meg az óceánkék metálfényezésen. Erre Sándor úr fogta magát, és akkorát lépett hátra, hogy kinyílt tőle a szalon fotocellás üvegajtaja. Átengedte a nagy pillanatot a huszonöt éves lányának.

Follow @temptercat

Aki amúgy én volnék, és…

View On WordPress

Saturday, June 21, 2014

Elhavazva

„Kislányom, nem lehet bekapcsolni a számítógépem, nézd már meg!” – kérte apa két napja. „Akkora sztorim van, majd elmesélem!” – lelkendezett vasárnap egy barátnőm, aki akkor ért haza. Másik három embernek pedig én gyűjtöm a mondanivalót, de nem bírom kinyögni mióta. A macskámat lefekvéskor markolom fel, hogy gyere, baba, a kutyámmalpedig az elmúlt héten csak néhányszor tíz másodpercre találkoztam.

View On WordPress

Thursday, June 12, 2014

Találkozás a kukaccal

meggy-tempty-featured

Hatalmas tál gyönyörű meggy pihen a konyhaasztalon. Nem tudhatjuk tehát, hányan vagyunk itthon. Három kétlábú és két négylábú, annyi bizonyos. Utóbbiak nem foglalkoznak a gyümölccsel, előbbiek viszont igen. Ők így reagálnak, ha apró meglepetést találnak valamelyik szemben.

Follow @temptercat Egy

Visítás hasítja ketté a ház csendjét. Nem is akármilyen. Elnyújtva kezdődő, középen cifrázott, élesen…

View On WordPress

Wednesday, May 21, 2014

„Részvétem a kutya miatt, gyorsan kell egy másik!” – kaptam az SMS-t azon a márciusi vasárnapon, amikor közzétettem, mekkora veszteség ért: meghalt Snoopy. Más pedig arról győzködött néhány óra elteltével, hogy lelki nyomorék leszek, ha időt hagyok magamnak a szenvedésre. Nos, Bello két hónappal később, tegnapelőtt érkezett. Őt közel tudom engedni magamhoz, de azt a két embert talán már sohasem.

Az élet egyik legnagyobb kérdése: van-e jogod szeretni még egyszer? Elméletben nyilvánvaló, hogy igen. Mert senkinek sem jó, ha bezárod a szívedet. Ha úgy döntesz, hogy neked a fájdalom már soha többé nem kell. Dönthetsz úgy, ám akkor csodáról mondasz le. Minden végzetben ott rejtőzik egy új kezdet ígérete – még akkor is, ha csak gyötrelmet látsz az úton, aminek az eleje kibontakozik előtted. Ezt a kínt valamennyire rögvest csillapítani lehet; a baromira stílszerű „kutyaharapást szőrével” módszer, ugye.

Megértem, hogy a barátaim, akik ezt tanácsolták, jót akartak nekem – mégis úgy éreztem és érzem: a veszteség megélését illetően akkora szakadék választ el bennünket, hogy hasonló témákról beszélnünk sem érdemes. Én értem őket, de ők engem nem. Most biztosan azt gondolják, hogy bezzeg igazuk volt, de hát ebben egyszerre van mindenkinek igaza, s nincsen senkinek. A reakciójuk olyan mély ellenérzést keltett bennem, ami miatt még nekem támadt lelkiismeret-furdalásom. Más se hiányzott abban a helyzetben… Konkrétan meg tudtam volna verni őket, akár ciki, akár nem.

Nemcsak rájuk haragudtam, hanem a természetre, a sorsra meg úgy mindenre. A növény- és állatvilágba vetett bizalmam még nem állt helyre teljesen: most sem merészkednék erdőbe, miután valószínűleg egy házhoz szállított kullancs végezte ki (az egyébként védőnyakörvvel felszerelt) Snoopy-t.

A négyünket sújtó tragédia négyféle feldolgozási mechanizmuson ment végig. Én kiedzettem, kijógáztam, kirelaxáltam és kibeszéltem magamból. Anya vadul kereste a bűnöst és az okot, ezt hajtogatva zokogott a lelkiismeret-furdalástól. Apának fát lehet vágni a hátán, de látszott rajta, hogy valahol mélyen jár. A tizennyolc éves, fantasztikusan egészséges Frici cicám pedig –mindezt átvéve – agyvérzésre hasonlító, rohadtul ijesztő pszichoszomatikus tünetekkel került orvoshoz, aki együtt érző arckifejezéssel reménykedésre buzdított. Akkor vettem észre, hogy hoppá, bizony nemcsak saját magamat kell egyensúlyba hozni, hanem lehetőségeimhez mérten a környezetemet is.

Sokat dumálgattunk itthon, más témában is, addig kimondatlan dolgokról. „Látjátok, mennyi mindenre tanít még most is, hogy már nincs itt?” – kérdeztem, miután sikerült tisztázni egy olyan félreértést, ami mélyen bántotta a szüleimet, én meg azt sem vettem észre, hogy félreértették.

Ami viszont nem segített, az az odakintről áradó, hülyén megfogalmazott részvét, meg a felületes fecsegés. Egy kötetre való szállóige gyűlt össze a fejemben „Tizenegy évesen ideje volt már” címmel, amelynek az utolsó fejezetében az egyik szomszéd májusban(!) szóvá teszi, hogy „nem látja a kutyát”, mire válaszként apa feje fölött pedig megjelenik a gondolatbuborék, hogy „majdnem két hónapja temettem el, bazmeg!”

Mindez talán megelőzhető lett volna, ha még a halál árnyékában hazaállítunk egy másik ebbel. Vagy hasonló érzelmi intelligenciasík mentén haladva már rögtön Snoopy diagnózisának megismerésekor, hogy szükség esetén kéznél legyen, aki átveszi a házőrző szerepét.

Most ezen kiakadtál, mi? Látod, a faszért kellett hasonlót tanácsolgatni? Elfogadom, ha valakinél ez működik, de én egyszerűen nem bírtam volna egy másik kutyával mit kezdeni. Helyre kellett tenni magamban a dolgokat, és a helyre kerülésük után szó nélkül megvárni, hogy a szüleim is nagyjából ugyanebbe a fázisba jussanak.

Ők kétszer úgy látogattak el az Állatbarát Alapítvány otthonába, hogy érzésem szerint még nem zárult le a folyamat. Ezt nekik is mondtam, de lényegében elküldtek a francba, nehogy már jobban tudjam. A sors mégis jobban tudta, mert nem volt korban és habitusban megfelelő kiskutya.

Én egyszer tartottam velük, és eldöntöttem: addig nem megyek megint, amíg nem látok reális esélyt arra, hogy eggyel többen jöjjünk haza. (A szüleim fáradhatatlanul nézegették az internetre feltett, újonnan bekerült négylábúakat, anya meg olykor elsírta magát, hogy most tulajdonképpen Snoopy-t csalja.)

Az idő hétfőn jött el. Nem szólaltak meg harangok, és nem üvöltött ránk senki, hogy „húzzatok a menhelyre”. Magától értetődő volt, hogy ebéd után elmegyünk, aztán lesz, ami lesz. A féléves, zsemleszínű Matyi egy sarki kennelben két lábra állva ugatott minket, hogy aztán kis pofáját a rácsok között kidugva még morogjon is egyet. Igézően szép kiskutya, simán rákamuzhatnám, hogy Amber-Eyes Csillagfény Harmony törzskönyvi fedőnév alatt valami über-díjnyertes golden retriever tenyészet növendéke, de igazából meglehetősen jól sikerült Utczay Vegyesh.

Arról viszont szó sem lehetett, hogy a kutyázás mostantól matyizás legyen számunkra, ezért a nálam kiskori slágernek számító Buci Maci magazin négylábú hőse után Bello lett a neve. A Sándor Mátyás sem rossz, de a Bello Sandretti mennyivel májerebb!

Az olaszosítás akkor jutott eszembe, amikor az oltásra és a chipezésre vártunk a menhelyen. Örökre bennem marad a kép, hogy kihozzák őt a kennelből, a lábamhoz simulva leül, a szüleim pedig jó ötvenméteres távolságból elindulnak felénk – a döntés pillanata volt ez, amikor elhatározták: megengedik maguknak a feltétlen szeretet örömét. Akkor mi már leszerződtünk Bellóval, és néhány perc múlva hivatalosan az alapítvánnyal is.

Felnyaláboltam az ölembe – nyolc kiló körüli csöppség, tehát a teteje vállamnál, az alja a csípőmnél –, hogy aztán egy pici kocsikázás után már a saját birodalmában tegyem le. Teljesen új koncepció volt számára a külön bejáratú kert: miután egyszer körbebukdácsolta, elpilledt. Megtudta, mi az a jutalomfalat, a kosár, a ház, a játék… Mindre rácsodálkozott, egyemmeg. A gumicsirke sípolásának hallatán tágra nyílt szemekkel oldalra billentette a fejét, és úgy nézett, mintha Rubik-kockát toltam volna az arcába, hogy oldja meg.

Ha kilépek az ajtón, már nem üresség fogad. Hanem műanyag tálak, csirkecsontok, tappancsnyomok, levedlett szőrszálak és Bello-szag – egy várakozó szempárral. Idebent ülve pedig betölti a lelkem a kis házőrző felnőttesen érces csaholása. Az, hogy itt van, nem holmi cseretranzakció; sokkal inkább az elengedés és a befogadás csodája.


Kapcsolódó poszt:


Még több cikk:

Bello Sandretti új birodalma „Részvétem a kutya miatt, gyorsan kell egy másik!” – kaptam az SMS-t azon a márciusi vasárnapon, amikor…
Sunday, March 16, 2014

Néhány nap alatt árnyékká fogyott kis test hever a körtefa tövében, a kérlelhetetlen tavaszi napfényben. Már nincs benne élet. Zsemleszínű mancsa mintha megrezzenne – de csak a remény űz csúf játékot velem. Nagy és erős kutya volt még a múlt héten, ám a természet úgy döntött, hogy gyorsan és kínok között mennie kell. Hová? Nem tudom, mert azon a reggelen, a sírgödör fölé hajolva a hitemet is elvesztettem.

Álmomból olyan panaszos jajkiáltás ébresztett, amilyet talán még nem hallottam soha életemben. „Meghaaalt!?” – szakadt fel anya torkából a szörnyű szó, apa pedig elcsukló hangon, a saját válaszától rettegve mondta, hogy igen. Mi a fene? Ki halt meg? Robot üzemmódban kipattantam az ágyból, köntöst húztam a pizsamámra, s leslattyogtam a földszintre.

image

„Meghalt Snoopy…” – zokogták mindketten. Anya úgy sírt, mintha az egész világmindenséget számon akarná kérni, hogyan történhetett ez meg. Apa pedig úgy, ahogy csak a férfiak tudnak, és ahogy a majdnem huszonöt évem alatt nem láttam egyszer sem. A férfi sírásban van valami elementáris: tudod, hogy valami olyasmi történt, ami kiforgatta a sarkaiból az univerzumot, és már nincs mit tenni. Hogy a társadalmi berögződések nem számítanak, mert az érzelmeknek utat kell engedni.

View On WordPress

Sunday, February 9, 2014
Nem segíthetsz a majdegyszer-embereken„Majd egyszer eljössz velem izét venni? Jaj, hát ide meg oda is el kéne menni! Vagy kipróbálni azt…View Post

Nem segíthetsz a majdegyszer-embereken

„Majd egyszer eljössz velem izét venni? Jaj, hát ide meg oda is el kéne menni! Vagy kipróbálni azt…

View Post

Saturday, January 4, 2014
Bridget Jones harmadszor is (él-hal a) facérMindenki B.J.-je akár sziporkázóan vicces, meghatóan esetlen, gyengeségeit bátran vállaló öregcsaj…View Post

Bridget Jones harmadszor is (él-hal a) facér

Mindenki B.J.-je akár sziporkázóan vicces, meghatóan esetlen, gyengeségeit bátran vállaló öregcsaj…

View Post

Thursday, December 26, 2013
Ünnepi szabadság„Az ünnep nem mindig szabadság, de a szabadság mindig ünnep.” Miközben az utcákat róttam tegnap…View Post

Ünnepi szabadság

„Az ünnep nem mindig szabadság, de a szabadság mindig ünnep.” Miközben az utcákat róttam tegnap…

View Post

Sunday, December 8, 2013
Svédország négy csodája egy hét alattHárman néztük a göteborgi kikötőben a napfelkeltét: az Északi-tenger, a viharos szél meg én. A stég…View Post

Svédország négy csodája egy hét alatt

Hárman néztük a göteborgi kikötőben a napfelkeltét: az Északi-tenger, a viharos szél meg én. A stég…

View Post